|
Webbusiness Gazdasági Hírlevél #578 2012.02.20 |
WEBBUSINESS GAZDASÁGI HÍRLEVÉL
|
0
|
0 |
2012.02.13 Hétfő
|
A görögök folytatják az öncsonkítást
A görög parlament elfogadta vasárnap éjjel az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal kialkudott, vitatott megszorító intézkedéseket.
Az EU egyik legsebezhetőbb országa vagyunk
Olaszország, Spanyolország és Ciprus mellett hazánk került fel arra a listára, mely az Európai Unió legsérülékenyebb országait veszi számba - derül ki a Corriere Della Sera hétfői cikkéből. A felmérést éppen azért találták ki, hogy a mostani görög helyzethez hasonló szituációkat elkerüljék, még időben felismerjék a problémákat Európában.
Állnak a reformok Kínában
Állnak a politikai és szabadpiaci reformok Kínában, s növekszik az állami befolyás a gazdaságban - hangoztatták számos alkalommal év eleje óta befolyásos kínai értelmiségiek.
26 milliárdos orosz hitelből éledhet újjá a Malév
A bő egy hete nem repülő Malév 120 millió dolláros (mintegy 26,5 milliárd forint) hitelkeretről tárgyal az orosz Vnyestekonombankkal (VEB), hogy újraindulhasson a légitársaság - írja a Tasz orosz hírügynökség meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
Utánanéztünk, igazat mondott-e Orbán a nettó bérekről
Orbán Viktor az évértékelőjében az egy gyermekesek esetében 8, a két gyermekeseknél pedig 16 százalékos nettó béremelkedést említett 2011-re. Ennek apropóján az mfor.hu megvizsgálta az egyes bérkategóriákra eső változásokat, hiszen kíváncsiak voltunk, hogy mindez tényleg jellemző volt-e a nettó keresetekre.
|
|
0
|
0 |
2012.02.14 Kedd
|
430 milliárdot nyert Magyarország januárban az erősebb forinton
Több mint 400 milliárd forinttal csökkent januárban a központi költségvetés bruttó adósságállománya a forint erősödésének köszönhetően. Az adósság összege azonban még így is majdnem 550 milliárd forinttal magasabb, mint egy éve.
Kína hajlandó segíteni az EU-nak, de még mindig világos üzenetre vár
A kínai miniszterelnök a keddi Kína-EU csúcstalálkozón ismételten megerősítette országa hajlandóságát arra, hogy "mélyebben" kivegye részét az európai hitelválság rendezéséből, miközben megismételte: Európának világos üzenetet kell küldenie, miként szigorítja meg pénzügyi rendszerét.
5,5 éve nem drágult ennyire az életünk, mint januárban
2012. januárjában 2,1 százalékos volt az infláció havi szinten, ami 5,5 éve nem látott drágulást jelent. Utoljára ekkora mértékű áremelkedés 2006. szeptemberében volt, amikor 2,5 százalékkal ugrottak meg az árak.
Az Apple értéke elképesztő csúcsokat ostromol
Hétfőn története során először érte el az Apple részvények árfolyama az 500 dollárt, így január végi gyorsjelentése óta közel 20 százalékot ugrott. A vállalat kapitalizációja Amerikában jelenleg minden más tőzsdei társaságét felülmúlja.
A Moody's is leminősítette fél Európát
Kilenc uniós tagország, közte nyolc eurózónába tartozó állam hitelbesorolásást rontott hétfőn éjszaka a Moody's.
|
|
0
|
0 |
2012.02.15 Szerda
|
Kritikus év jön az építőiparban
Kritikus év elé néz az építőipar a szerződésállomány csökkenése, a nyomott árak és a körbetartozások miatt, mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) alelnöke szerdán a frissen megjelent statisztikai adatok nyomán. Megjegyezte: az ágazat 2006-hoz képest elveszítette piacának 44-45 százalékát.
Már autókat is lehet venni webáruházban
A magyar online kereskedelem történetében első alkalommal kötött megállapodást hazánk első közösségi webáruháza személygépkocsik értékesítésére.
Végleges a Volksbank International adásvételi szerződése
Véglegesítették az eddig osztrák többségi tulajdonban lévő Volksbank International (VBI) adásvételi szerződését a fő részvényesek és az orosz Sberbank - jelentették be szerdán Bécsben.
Soros és Buffett a technológiai cégeket vásárolta
A korábban inkább a hagyományos iparágak vállalatait preferáló tőzsdeguru, Warren Buffett is egyre komolyabb részvénycsomagokat vásárol technológiai cégekbe. Az év végén a magyar származású Soros György is elsősorban ilyen részvényekbe fektetett.
QE made in Hungary – bátor és szükséges lépés
Szerdán jelentette be az MNB, hogy javítja a hazai bankok finanszírozását és a gazdaság ellátását friss hitellel. Mindezt azzal, hogy jelzálogpapírokra, mint fedezetre hitelt ad a bankoknak illetve maga is vásárol jelzálogpapírokat. Ezzel nem teszünk mást, mint más jegybankok szerte a világban: szocializáljuk a privát adósságokat, melyek eltűnnek a jegybank mérlegében, ezzel egyidőben növeljük a pénzkínálatot.
|
|
0
|
0 |
2012.02.16 Csütörtök
|
Hiába nem változott az alapkamat, drágultak a hitelek
Év eleje óta több nagyobb bank is megdrágította a forinthiteleit - főleg a szabad felhasználásúakat, velük szemben a takarékpénztárak csak kisebb mértékű változtatást eszközöltek.
Svájc: a frank továbbra is túlértékelt, gyengülnie kellene
A svájci frank továbbra is túlértékelt, ezért Svájc azt szeretné, ha gyengülne, mivel a jelenlegi szintek komoly gondokat okoznak az exportőröknek - nyilatkozta csütörtökön a svájci gazdasági miniszter.
A NAV az adózói kör szélesítésével teljesítené a költségvetési elvárásokat
Az adózói kör szélesítésével kívánja teljesíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az ez évi költségvetési elvárásokat - közölte Varga Árpád elnökhelyettes csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az új cafeteria-rendszert is vizsgálja az EB
A piaci szereplők szerint versenytorzító és diszkriminatív jellege miatt heteken belül felvilágosítást vár az Európai Bizottság a cafeteria új rendszeréről.
Népszabadság: négy év alatt 47 százalékos visszaesés
2011 negyedik negyedévében tovább folytatódott a magyar lappiac zuhanása. A Népszabadság négy év alatt majdnem minden második vásárlóját elvesztette.
|
|
0
|
0 |
2012.02.17 Péntek
|
Törököt fogott velünk az IMF?
Míg 2008-ben két hét alatt megállapodott Magyarország az IMF-hitelkeretről, most három hónap eltelt, és még el sem kezdődtek a tárgyalások. Ez emlékeztet a 2008-as török trükkre: ők másfél évig húzták el az IMF-tárgyalást, amely végül eredmény nélkül zárult, de addigra kilábaltak a válságból.
Olasz maffiózók veszélyeztették a pénzügyi rendszert
Vélhetőleg minden idők legnagyobb hamis kötvénycsomagját foglalták le svájci hatóságok Zürichben, az óriási csalási ügyben 6 ezer milliárd dollár értékű amerikai államkötvényről számolt be a BBC.
Több tízmilliárdot kérnek a gazdaság élénkítésére a faktoringcégek
Több tízmilliárdos kedvezményes állami programban bízik a faktoringszakma, amivel sikerülhet élénkíteni a gazdaságot, elsősorban kis- és középvállalatok juthatnak forráshoz - hangzott el egy pénteki sajtótájékoztatón. Az új polgári törvénykönyv tervezete azonban a jelenlegi formájában komoly károkat okozhat a szakmának, ezért annak módosításában bíznak.
Kiemelkedő lehet a magyar ingatlanpiac számára, ha megvalósul
Az MNB igen fontosnak tűnő intézkedéseket jelentett be, aminek hosszútávú hatásai lehetnek. Az első eszköz az ECB-hez hasonlóan egy hosszútávú, 2-éves hitel biztosítása, így megfelelő fedezet mellett a hazai bankrendszer finanszírozását biztosítja a jegybank, ami megnövelheti a bankok magabiztosságát, bátrabban hitelezhetnek.
Újabb magyar sikersztori a Szilícium-völgyben
Egyre több hazai IT-cég fut be karriert a tengerentúlon is, így lassan egész magyar közösséget alakíthatnak ki a Szilícium-völgyben. Sok vállalkozás beindításához persze tőke kell, de a hazai kockázati tőke is felismerte a fejlesztésekben rejlő potenciált, így a szakemberek szerint az igazán egyedi és értékes találmányok tudnak boldogulni.
|
|
Jogi szakértőnk cikke
|
Amikor Mátyás király kapott is ajándékot, meg nem is…
Talán furcsa a cím egy Jogi Tájékoztató Hírlevélhez, de rögtön elmagyarázom az összefüggést. Talán mindenki fel tudja idézni azt a magyar népmesét, melyben Mátyás király igyekezett megtréfálni egyik rakoncátlan alattvalóját, így olyan kéréssel fordult hozzá, melyről úgy vélte, hogy teljesíthetetlen. A király kérése az volt, hogy kapjon is ajándékot, meg nem is. Ez a mese jutott eszembe az elvárt béremeléssel, bérkompenzációval kapcsolatban is. Hogy miért?
Egyáltalán mi az az elvárt béremelés?
Ettől az évtől az adójóváírás megszűnik. Így vannak olyan munkavállalók, akiknek kevesebb marad a pénztárcájukban, mint 2011-ben. Azért, hogy a munkavállalók ne járjanak rosszabbul a Kormány a következő döntést hozta: elvárja a munkaadóktól, hogy ezt a fajta bércsökkenést kompenzálják. Vagyis egy elvárt mértékben megnöveljék a dolgozók munkabérét.
De mégis kinek kell megemelni a bérét?
Az elvárt béremelés azokra vonatkozik, akik 216.805 Ft bruttó munkabérnél kevesebbet keresnek havonta. A béremelést tehát elvárják a munkáltatóktól, melyet, ha nem vagy csak részben tesznek meg, akkor azt szankcionálják is bizonyos módon. Hogyan?
Mi történik, ha elmarad az elvárt béremelés?
Amennyiben a későbbiekben egy munkaügyi ellenőrzés során kiderül, hogy a munkaadó nem hajtotta végre az elvárt béremelést vagy nem a megfelelő mértékben tette meg, a hatóság egy határozatot hoz. Ez azonban nem jár munkaügyi bírsággal, de mégis van következménye.
A következmény pedig, hogy a határozattól számított két éven belül a vállalkozás nem indulhat közbeszerzési eljárásokon vagy nem juthat támogatáshoz a központi költségvetésből vagy elkülönített pénzügyi alapokból. Valamint bekerül a rendezetlen munkaügyi kapcsolatokkal rendelkező munkáltatók közé és felkerül a hatóság honlapjára.
Később lehet-e pótolni az elmaradt béremelést?
Amennyiben a munkáltató egy esetleges elmarasztalás után igazolni tudja, hogy a munkavállalók legalább kétharmada esetén eleget tett az emelésnek a fenti szankciók alól mentesül.
Milyen előnye van, ha egy munkáltató megemeli a munkavállalói bérét az elvárt mértékben?
Ebben az esetben a munkáltatók részére adókedvezmény jár a szociális hozzájárulási adóból.
De ezt csak abban az esetben vehetik igénybe, ha az elvárt béremelést valamennyi, folyamatosan foglalkoztatott munkavállalójuknak biztosították.
- - - - - - - - -
A fenti rövid tájékoztatás a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó célzattal készült, mely nem minősül jogi tanácsadásnak.
Üdvözlettel:
Dr. Kocsis Ildikó
ügyvéd
A megbízható jogi képviselő
Látogasson el megújult honlapunkra és ismerje meg ajánlatainkat!
http://www.megbizhatougyvediiroda.hu/
Dr. Kocsis Ildikó Ügyvédi Iroda
info@kocsis-iroda.hu
(1) 266-6621
http://www.kocsis-iroda.hu/
http://www.megbizhatougyvediiroda.hu/
|
|