|
|
Gazdasági hírlevél
|
Webbusiness Gazdasági Hírlevél #493 2010.03.08 |
WEBBUSINESS GAZDASÁGI HÍRLEVÉL
|
0
|
0 |
2010.03.01 Hétfő
|
A negyedév végére kilábalunk a recesszióból
Az idén véget ér a recesszió Magyarországon, a külső egyensúlyban ismét aktívum keletkezik, és kormányzati akarat esetén elérhető az országgyűlés által elfogadott költségvetési hiány, de a gazdaság éves átlagban még stagnálni fog.
Nyugdíjpénztárak: ügynökök csábítására váltunk
Tavaly rendkívül megnőtt az átlépések száma a magánpénztári szektorban: szeptember végéig mintegy 161 ezer pénztártag - a tagság több mint 5 százaléka - váltott szolgáltatót; ezt kivetítve éves szintre a tavalyi átlépések aránya elérheti a 7 százalékot. A többség azonban nem azért vált, mert a korábbi pénztár eredményeivel elégedetlen, sokkal inkább – főleg a biztosítói hátterű intézmények javára - a tagszervezők tevékenységének hatására.
Kik kaszáltak nagyot a görög válságon?
Néhány nagy nemzetközi hedge fund (fedezeti alap) komoly profitot ért el az utóbbi hetekben kirobbant görög adósságválság során - vélik nemzetközi szakemberek. A nagy kockázattal kereskedő cégek többek között azzal kerestek sokat, hogy biztosításokat nyújtottak az európai bankoknak, sok pénzintézet pedig igyekezett bebiztosítani magát Görögország bedőlésének esetére is.
A válság átformálta az utazási szokásokat
Alaposan átformálta a magyarok utazási szokásait a válság, a megváltozott helyzethez az utaztatók is kénytelenek voltak alkalmazkodni: előfoglalási kedvezményekkel, különleges akciókkal, átformált kínálattal készülnek az idei nyári szezonra az utazási irodák.
|
|
0
|
0 |
2010.03.02 Kedd
|
A forint erősödését hozhatja az új kormány
Egy erős támogatással megválasztott új kormány felállása csökkenti az ország politikai kockázatát, ami rövid távon a forint erősödését hozhatja magával - véli Stuart Bennett, a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank (Crédit Agricole CIB) elemzője.
A vásárlók ötöde passzióból nem fizet
A Coface Hungary felmérése szerint a magyar üzleti életben a vásárlók 20 százaléka tudna fizetni, de nem akar, 30 százalékuk valamilyen adminisztratív hiba miatt nem fizet, míg a másik felük átmeneti vagy folyamatos finanszírozási gondokkal küzd - hangzott el a cég keddi rendezvényén Budapesten.
Kötelező: szerviz után fizet a biztosító
Nem változtat a biztosítók helyzetén a kgfb törvény legutóbbi módosítása, a biztosítóknak továbbra is javításra kell kötelezniük az általuk biztosított sérült járművek üzembentartóit, hogy a javítás teljes költségét kifizethessék.
A vártnál kisebb az infláció az euróövezetben
Februárban 0,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az euróövezetben az egy évvel korábbihoz képest az Eurostat kedden ismertetett első becslése szerint, elemzők a januárival azonos mértékű, 1 százalékos inflációt vártak.
A költségvetés terhére bűvészkedik a Malévval a kormány
Összesen mintegy 17 milliárd forintot csoportosít át a kormány a költségvetésen belül az ismét állami tulajdonba került Malév tőkehelyzetének rendezésére, derül ki egy kedden napvilágot látott kormányrendeletből. Erre azért van szükség, hogy a nemzeti légitársaság főtulajdonosává előlépett állam teljesíteni tudja több mint 25 milliárd forintos tőkeemelési kötelezettségét: 20,7 milliárd forintot készpénzben tol bele a súlyos likviditási problémákkal küzdő cégbe, 4,7 milliárd forint értékben pedig készpénzmozgással nem járó apportot hajt végre.
|
|
0
|
0 |
2010.03.03 Szerda
|
Három pályázatból kettő nyer
Már közel egyharmada gazdára talált annak a 847 milliárd forintos uniós forrásnak, amit az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) gazdaságfejlesztési pályázatai keretében a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztésére, felzárkóztatására és versenyképesebbé tételére lehet felhasználni.
Nyugodtan fogyaszthatunk magyar élelmiszert
A magyar élelmiszerbiztonság megfelel az uniós átlagnak, a magyar élelmiszerek biztonságosak - jelentette ki Szeitzné Szabó Mária, a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (MÉBiH) főigazgatója szerdán Budapesten, a szervezet múlt évet értékelő háttérbeszélgetésén.
Nem hagy alább a csődhullám
Emelkedett mind a felszámolások, mind a végelszámolások száma az előző év azonos időszakához képest, amikorra a válság csúcspontját jósolták, elmaradt a remélt stagnálás - elhúzódó válságra lehet számítani, derül ki az Opten céginformációs szolgáltató szerkesztőségünknek küldött februári adatsoraiból.
EU2020: programot hirdetett Barroso
A kutatás-fejlesztésre, innovációra, valamint a fenntartható, környezetkímélő gazdasági növekedésre és munkahelyteremtésre helyezi a hangsúlyt az EU következő tíz évre szóló stratégiája, amelynek ismertetésekor szerdán José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a közös európai fellépés fontosságára hívta fel a figyelmet.
Bankbetétek: rövid futamidővel már a reálérték megőrzése sem érhető el
A lakossági lekötött betétek helyzetét jól jellemzi, hogy már lehet találni egyessel kezdődő (természetesen egy számjegyű) éves kamatot is a kínálatban, és néhány százezer forinttal, nem akciós betéteknél ritkán mehetnek az ügyfelek ötszázalékos ráta fölé. Ez pedig azt jelenti, hogy a legtöbb lekötéssel – tekintetbe véve a 20 százalékos kamatadót – már bőven negatív a reálhozam, vagyis a rövid futamidejű lekötésekkel már a pénz értékének a megőrzése sem elérhető cél.
|
|
0
|
0 |
2010.03.04 Csütörtök
|
Mobilinternet: búcsú a sokkoló számláktól!
Március elsejétől a mobilszolgáltatóknak valamennyi, az Európai Unió területén mobilinternet-roamingot használó ügyfelük számára lehetővé kell tenniük, hogy a szolgáltatás igénybe vételekor választhassanak egy olyan felső határt, amelynél az adott időszakban csak a fogyasztó külön kérésére lehet magasabb az adatforgalomért fizetendő számla. Novemberig folyamatosan több korlátot építenek a gyakorlatba, ami mind a fogyasztó megfelelő tájékoztatását segíti.
Könnyebb lesz csoportosan perre menni
Azok számára is biztosítottá válik ezentúl a jogérvényesítés lehetősége, akik eddig egyénileg nem tudták vagy nem akarták vállalni a per költségeit és kockázatait - olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. Mindez a polgári perrendtartás csoportos keresetindítást lehetővé tevő legutóbbi módosításának elsődlegese célja, illetve legfontosabb következménye.
Jelentősen növekedhet idén az outsourcing-piac
A globális pénzügyi és gazdasági válság érezhetően fellendítette a hazai outsourcing-piacot, azon belül is elsősorban a pénzügyi és számviteli, valamint a HR tevékenységek kiszervezésének folyamatát a BDO Magyarország könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cég tapasztalatait közlő közleménye szerint, amely 2010-ben a piac további dinamikus, akár 20%-os bővülésére számít. A pénzügyi és számviteli tevékenységek Magyarországon a teljes outsourcing-piac mintegy 35-40%-át teszik ki.
Öt-hat milliárd euró külkereskedelmi többlet az idén
Az elemzők szerint 2010-ben a tavalyinál nagyobb, 5-6 milliárd eurós többlettel zárhat a külkereskedelmi mérleg, mivel az alacsony belső kereslet miatt az importban továbbra sem várható jelentős bővülés, míg az export 5-6 százalékkal növekedhet.
|
|
0
|
0 |
2010.03.05 Péntek
|
Toborzás: milyen módszerekkel találhatunk jelöltet?
Több módszer áll a vállalatok rendelkezésére, amikor új munkatársat kívánnak találni. A cégek nyúlhatnak korábban már alkalmazott emberekhez, de felkutathatnak új munkatársakat is. Ez utóbbi esetben is választhatnak, hogy a folyamatot egyedül menedzselik, vagy a kiválasztáshoz tanácsadót vesznek igényben, derül ki a Salesjob írásából.
Bevezetnék a használatarányos útdíjat
Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) 2013. január elsejétől bevezetné a használatarányos útdíjat, ennek a feltétele, hogy a kapcsolódó országgyűlési és kormánydöntések 2010 novemberéig megszülessenek.
Még mindig vonzóak az egészségpénztárak
Rekordnagyságot ért el a tavalyi egészségpénztári befizetések összege, és eközben a taglétszám gyors gyarapodása is megindult ez év elején, köztük egyre több egyéni befizetővel. Az adószabályoknak köszönhetően az egészségpénztári megtakarítások továbbra is egy kedvezményes befektetési formát jelentenek, derül ki a Stabilitás Pénztárszövetség szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből.
20 százalék feletti gázáremelés jöhet júliusban
Júliusban jóval 20 százalék feletti gáz-áremelésre lesz szükség, ha április elsejétől a szolgáltatók nem emelhetnek árat - nyilatkozta Kutas István, az E.ON Hungária szóvivője.
Hitelezés: júniustól újabb érdemi változtatás jön
Hétfőtől a korábbinál szigorúbb feltétellel lehet devizahitelhez jutni, azonban a szakemberek többsége egyetért abban, hogy a jelentősebb lépés majd csak júniusban jön, amikortól nem csak az önrész mértékét írják elő, hanem az úgynevezett hitelezhetőségi limit figyelembe vételével lehet csak hitelt nyújtani.
|
|
Jogi szakértőnk cikke
|
Hogyan térülhet meg a kárunk?
Önt érte már kár életében? Kisebb-nagyobb hátrányt, veszteséget szinte mindenki elszenved időnként, hiszen elég, ha egy-egy véletlen beázásra, az új cipő megrongálódására gondolunk. A bekövetkező kár elkerülése, enyhítése érdekében kötünk biztosításokat is. De tudjuk, hogy mi a különbség a kártérítés és a kártalanítás között?
A kérdés bizony fontos, hiszen a két szó hasonlósága ellenére, jogi szempontból mást jelent. Az életben bekövetkező hátrányok eltérő okokra vezethetőek vissza, így eltérő szabályozást igényelnek.
A kártérítés
A Polgári Törvénykönyv fő szabálya, hogy aki jogellenes kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Akkor mentesül a megtérítési kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
A kártérítés egyik lényeges feltétele tehát, hogy a veszteséget okozó személy valamilyen jogellenes cselekménye vagy mulasztása okozza azt. Jogellenesnek minősül minden, ami valamilyen jogszabályi előírással ellentétes, vagy valamilyen rendelkezést nem tart be, figyelmen kívül hagy. Itt igen széles a kör, hiszen a jogszabályok teljes mértékben átszövik a mindennapjainkat.
Kárnak minősül minden a személyt, vagy vagyonát ért hátrány, így beszélhetünk vagyoni és nem vagyoni kárról. A vagyonban bekövetkező veszteség viszonylag könnyen meghatározható, hiszen ha összetörik az autónkat, akkor vagyoni kárról beszélünk. Nem vagyoni kárnak minősülhet például egy súlyos lelki megrázkódtatás, vagy valaki jó hírének bizonyítható sérelme.
Kinek mit kell bizonyítani egy károkozás során?
Aki kártérítést kér, annak kell igazolnia, hogy milyen és mekkora kára keletkezett, és azt is, hogy azt ki és mivel okozta.
A hátrányt okozó személynek kell bizonyítania, hogy a cselekménye vagy mulasztása nem volt jogellenes, vagy ha mégis megsértett valamilyen előírást, akkor igazolhatja, hogy ez nem felróható neki. Vagyis itt jön a képbe a fenti szabálynak az a része, mely kimondja, hogy mentesül a felelősség alól az, aki bizonyítja, hogy elvárható módon járt el.
A kártalanítás
A kártalanítás a fentiektől eltérően azt jelenti, hogy jogszabályban meghatározott jogszerűen okozott hátrányt, veszteséget kell megtéríteni. Tipikus esete a kártalanításnak a kisajátítás, amikor a közösség érdekében kell valakinek valamilyen hátrányt elszenvednie. Ilyen lehet egy útépítés, amikor egy személy magántulajdonában lévő területre van szükség annak érdekében, hogy az út elkészülhessen. Ekkor a terület tulajdonosát természetesen kártalanítani kell a tulajdona elvételéért.
- - - - - - - - -
A fenti rövid tájékoztatás a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó célzattal készült, mely nem minősül jogi tanácsadásnak.
Üdvözlettel:
Dr. Kocsis Ildikó Ügyvédi Iroda
info@kocsis-iroda.hu
(1) 266-6621
http://www.kocsis-iroda.hu/
|
|
|
- Víz ellenőrzése: pH-mérés, ORP-mérés , EC -, TDS - mérés
- Oldalfali split klíma hatalmas választékban.
- Klíma berendezések, melyek 15-20 évig üzemelnek! - www.coolklima.hu
- Szűrőket és szűrőmembránokat a Labornite Kft-től nagy választékban!
- TOSHIBA klíma teljes választéka, egyedi akciók, országos házhoz szállítás
- Klíma készülékek igazi szakértőtől!
- Lúgosított ivóvizek: FÜREDI ION pH 9,3
- Víz minőség ellenőrzés: pH, ORP, EC, sótartalom mérés egy műszerrel - IQ 170 Multiméterrel!
- Cata páraelszívó beépíthető gépek, országos házhozszállítás
- Panasonic klíma forgalmazása, telepítése - www.coolklima.hu
- Új termék a Tiszafüredi Thermál Kft.-től: Vitalion grapefruit mag-kivonattal
- Íróasztal, szekrény, irodaszék, ülőgarnitúra, térelválasztó, paraván, kuka, fogas, klaviatúratartó
- Importált reagensek, vegyszerek és alapanyagok nagybani felhasználók részére
- Beépíthető főzőlap akció, országos házhozszállítás.
- Panasonic klíma, légkondi
- IONIZÁLT LÚGOS IVÓVÍZ Füredi Ion
- FAGOR termékek országos házhozszállítással.
- Panasonic klíma készülékek
- Idegenvezető szakképzés indul az Eupoly-nál!
- FÜREDI ION Lúgos kémhatású ivóvíz a gyártótól!
- Ingyenes marketing hírlevél kiskereskedőknek!
- Beépíthető mosogatógép forgalmazás.
- LG klíma, légkondicionáló új 2009-es modellek!
- Lúgosítás Füredi Ion ivóvízzel
- Marketing hírlevél: csak kiskereskedőknek!
|